Jeff Who Lives at Home [2011]

Jason Segel egy igen különc figura, szeretem a humorát, a HIMYM-be is a kedvenceim között volt, ezért kerülhetett terítékre az alábbi film. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg.

Jeff nem valami hétköznapi arc, az anyja nyakán lóg még mindig, napjai nagyjából a semmittevésből állnak, világszemlélete is elég különös. Egy nap kap azonban egy telefonhívást, amelyet jelként értelmez az univerzumtól és ez felforgatja az addigi nyugodt életét. Van egy testvére is, Pat aki szintén fontos szerepet kap a történet alakulásában, ezenfelül az anyjuk is különös szituációba keveredik a munkahelyén. Egy név nélküli hódoló személyében. A szálak a végén összefonódnak és választ kapunk mindenre.

Érdekes film ez mindenképpen, mert nem mondhatom vígjátéknak hiszen nem nevettet meg, de drámának se lehet beskatulyázni, ahhoz nem elég mély vagy érzelmes. Amolyan hangulatfilm, csak peregnek a jelenetek, és te csak nézed őket, nem vált ki semmiféle hatást belőled. A végén pedig megállapíthatod, hogy nem pocsékoltad el az időd feleslegesen, de nem is ez film fogja feldobni a napod. Egyszerűen cask megtörténik, jó nézni amíg tart és utána elfelejted.

A színészek terén nem volt semmi gond, Jason Segel jó volt ebben a különc szerepben és Ed Helmsre se lehet panaszunk.

Nehéz egy ilyen filmet ajánlani hiszen magam sem tudom érvekkel alátámasztani, hogy jó-e valóban, de, ha akarsz látni egy könnyed hangulatos 83 perces szösszenetet akkor lehet, hogy pont a Jeff Who Lives at Home lesz számodra a jó választás.

6/10

Kvinden I Buret/ The Keeper of Lost Causes [2013]

Az európai filmeknek mindig is megvolt a sajátos hangulata. Amikor nézünk egy vígjátékot akkor tudjuk, hogy az mikor francia, a horrorok esetében könnyen leszűrjük, ha spanyol eredetű a film és nincs ez másképp a krimi/thriller műfaj esetében sem. A borongós hangulatú nyomozós filmekről pedig rögtön Észak-Európa filmkészítése ugrik be. Jelen film is ezt a vonalat erősíti.

Carl amolyan öntörvényű igazságosztó, egy balul elsült akció után leküldik "pihenni" a Q-ügyosztályra ahol eddig le nem zárt ügyeket kell szelektálni. Ehhez kap egy partnert is Assad személyében, aki amúgy pont Carl ellentéte, a két teljesen eltérő jellemű zsaru tehát kénytelen együtt dolgozni. Hamar rá is akadnak egy gyanúsnak tűnő öngyilkossági ügynek elkönyvelt esetre a múltból amely még mindig aktuálisnak tűnik.

A film szépen halad a műfajban kitaposott úton, amivel nincs is baj, szépen működik itt is. Az atmoszférára nem lehet panasz, a film hangulata tükrözi azt a nyomottságot amit a főszereplőink is éreznek. Azonban van egy két üresjárat a filmben amikor csak úgy vánszorog, de szerencsére ilyenből kevés van csak és ezt is csak a két szereplő jellembeli különbsége szüli, ami azért valljuk be elég klisés húzás. Tipikusan a mufurc és jó fej zsaru kapcsolatának a bemutatása, eleinte nem jönnek valami jól ki aztán ahogy csorog a  film a kapcsolatuk is elmélyül. Szóval ez a sablon sem feltétlen volt jó választás, de azért a sztori viszi a hátán.

A színészekre megint csak nem lehet panasz mindenki, Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares a rendőrök szerepében jó választásnak bizonyultak, de Mikkel Boe Folsgaard alakítása volt a leglátványosabb a beteg tesó szerepében.

Nem váltotta meg a világot a film, de tisztességes munkát kaptunk hamisítatlan európai hangulattal amit azért érdemes megnézni.

6/10

Burn After Reading [2008]

Az a jó a Coen fivérekben, hogy mindig sikerül nekik az ami csak keveseknek adatik meg a rendezői szakmában, képesek megújulni. Egyszerűen minden filmjük alapjaiban más. Szinte már minden műfajba belekóstoltak, így előbb utóbb eljött az idő, hogy egy komédia legyen terítéken, méghozzá egy kém filmbe csomagolva. A végeredmény pedig elképesztően szórakoztató lett.

Osborn Cox évekig a CIA embere volt, most azonban ajtót mutattak neki. A feleségével való viszonya sem a legrózsásabb, valamit kezdeni kell az életével így hát elkezd dolgozni a memoárján. Amilyen a szerencséje a felvétel amin a visszaemlékezései voltak idegen kezekbe került. A két edzőtermi dolgozó akik ráleltek a felvételre megpróbálják zsarolni a felvétellel a tulajdonosát. Szép kis keveredést okozva ezzel.

A történetet részletesebben leírni felesleges, mert rengeteg kis apróság kötődik a fő szálhoz amik menet közbe adódnak hozzá. Az a legjobb a filmben, hogy egy cseppet sem veszi komolyan magát, mondhatni görbetükröt állít a többi kém film elé. Mindezt úgy, hogy végig jól szórakozunk, remek párbeszédeket hallhatunk, de legjobb az egészben a karakterek. Zseniálisan vannak megírva, annak ellenére, hogy több fő karakterrel dolgozik a film, mindenkit sikerült jól bemutatni. Senkit se éreztem feleslegesnek, hogy csak azért tették volna bele, hogy legyen még valaki.

Ami a színészeket illeti, olyan sztárparádét láthatunk amit csak nagyon kevés film képes felmutatni. John Malkovich az arrogáns ex CIA ügynök szerepére hibátlan választás volt, nem is tudtam volna mással elképzelni így utólag, Brad Pitt ekkora idiótát még sose alakított a vásznon, de annyira jól csinálta, hogy öröm volt nézni, George Clooney nemkülönben, az ő karaktere sem egy lángész, de hát ő is csuklóból hozta a szerepet. Frances McDormad szintén sziporkázott a jeleneteiben és J.K Simons rövidke szerepe is remek volt.

Páratlan szórakozást nyújt a Coen tesók fekete komédiája, hamisítatlan stílussal és remek színészekkel. Kár lenne kihagyni, ha valaki még nem látta.

8/10

The Mechanic [2011]

Statham úr az elmúlt pár évben nagyon rákapcsolt egymás után gyártja az akciófilmek tömkelegét. A nagy áradatban elúsztam néhány filmjével, az egyik ilyen pont a The Mechanic és most, hogy tudjuk lesz folytatás ideje volt aktualizálódni.

A film egyébiránt egy 1972-es mű feldolgozása amiben nem más, mint Charles Bronson volt a főszereplő, helyette  most itt van nekünk az utolsó ráncok nélküli akcióhős. Bishop egy profi bérgyilkos, a szakma legjobbja. A cégtől aminek dolgozik azt a feladatot kapja, hogy iktassa ki a mentorát és egyben barátját Harryt. Ez nem tetszik hősünknek, de nem tud ellenszegülni a rendszernek szóval nincs más választása. Ezután jön a nemvár fordulat mikor felkeresi Harry fia, azzal a céllal, hogy kitanulhassa a szakmát Bishop segítségével.

Remek párbeszédek, csavaros, agytornáztató történet, állejtős jelent, na ezek nincsenek a filmben. Aki ilyet vár az rossz filmre tett, de nem is ezért nézünk Statham filmet, hanem mert 90 percre leoffolja az agyunkat és addig maximálisan leköt minden hibája ellenére. Szóval megkapjuk azt amit megszokhattunk már, csak megint mást köntösbe bújtatva, és addig amíg élvezhető darabokat kapunk mindig más csomagolásban, addig nem panaszkodhatunk azt hiszem.

Színészek terén nem volt probléma bedobták Statham mellé, az öreg Sutherlandot tolókocsikázni és itt volt még Ben Foster is aki tisztességesen helyt is állt.

Egyszeri megtekintésre abszolút megfelelt és ezek után, ha nem is tűkön ülve várom, de érdeklődően figyelem a második részt.

6/10

John Dies at the End [2012]

Ritkán látni ilyen elborult filmet, mint ez, emiatt biztosan csak egy kisebb rétegnek jött be. Igazából mind a két álláspontot megtudom érteni, mert egyfelől egy baromság az egész, másfelől, ha túl tudod magad tenni az alapvető hülyeségein a filmnek akkor jól fogsz szórakozni. Számomra valahol félúton helyezkedik el a John Dies at the End.

Az egész történet egy újfajta drog körül forog (szója szósz). A probléma csak az, hogy a legtöbben ettől a fekete cucctól felrobbannak és átváltoznak nem kifejezetten emberre hasonlító lényekké. Davere és Johnra azonban máshogy hatva szer, különböző képességekkel ruházza fel őket. Na nem kell Spiderman szerű dolgokra gondolni, annál sokkalta őrültebb dolgok ezek( hot-doggal való telefonálás, dimenziók közti mászkálás, stb...). A drog pedig vírusszerűen terjed közben és csak a két főszereplőnk képes megállítani azt.

A történet elég kesze-kusza, ugrál az idő síkok között, de követhető. Azért nem az viszi el a hátán a filmet, sokkal inkább a poénok, mert azok tényleg jók. Van benne minden féle agymenés, de tényleg. A Kolbászból felépülő szörnytől egészen a repkedő bajuszig minden. Egyedül a film utolsó 20 percével nem voltam kibékülve, nem igazán jött be ez a másik dimenziós katyvasz.

A szereplők jól helytálltak annak ellenére, hogy nem valami ismertek, Rob Mayes és Chase Williamson is jók voltak és azért itt volt még Paul Giamatti is, mint újságíró. Jó látni, hogy ekkora nevek ilyen kis indie filmekbe is szerepelnek.

Jó volt a John Dies at the End, mégse tudnám ajánlani mindenkinek, mert a legtöbben 10 perc után kikapcsolnák. Azonban aki vevő az e fajta szórakozásra annak megér egy próbát. Az utolsó 20 percért meg kár,  anélkül a pontszám is feljebb csúszhatott volna.

6/10

Ink [2009]

Hát ez jó volt. Hihetetlen, hogy megannyiszor be bizonyosul az a tény, hogy a jó filmhez nem feltétlenül pénz kell, sokkal inkább a remek ötletek.

Jamin Winans neve nem sokaknak mond valamit úgy gondolom. Reméljük ez hamarosan megváltozik. 2009-ben megrendezett egy sci-fi vonásokkal teletűzdelt drámát mind összesen 250 000 $ -ból.

A történetet nehéz pár mondatban összefoglalni, szóval csak a lényeget írom. Az emberek mikor alszanak jó esetben álmodnak is. Ugye álomból két fajta van, amelyikben pozitív dolgok történnek és van mikor a legbelső félelmeink jelennek meg rémálomként miközben alszunk. Ez a két oldal örök harcot vív egymással. A mesemondók vigyáznak a számunkra kedves álmainkra, a Lidércek pedig a rémálmokért felelősek. A kis Emmát is egy ilyen Ink nevű Lidérc rabolja el álmában, ezzel kómába ejtve őt a valóságban. Emmának azonban van aki a segítségére keljen a mesemondók személyében és kezdetét veszi a verseny futás. Eközben a valóságban a lány apjának az életét követhetjük nyomon és tudhatunk meg többet a kapcsolatukról. Többet nem is írok róla, mert nem akarok esetleges spoilereket elejteni.

Szóval maga a film, hogy milyen? Hihetetlenül jó, nem is értem, hogy egy ilyen kis büdzséből készült film, hogyan lehet ennyire epikus és látványos. Nyilván nem AAA-s a látvány, de a remek megoldásoknak hála abszolút élvezhető. Végig fenntartja az érdeklődésünket, nincsenek üres járatok benne és a végén kapunk egy elég szép csattanót is. Apropó, csattanó a kedves PORT.hu gyönyörűen lelövi azt, szóval NE olvassatok utána sehol csak nézzétek meg.

A színészek szintén jól teljesítettek egytől-egyig, kis utánajárással azt is leszűrhetjük, hogy a rendező eddigi munkáiban szinte mindig ezzel a fix gárdával dolgozott.

Na és akkor a legfontosabb, Jamin Winans. Ő volt a film rendezője, írója és zeneszerzője is, és kijelenthetjük, hogy remekül helytállt minden fronton.   Főleg a zene terén, mert az valami elképesztően jó lett, egyébiránt az ő zenéjét hálhattuk a 2012-es The Grey végén is és már ott is megjegyeztem magamnak.

Végszónak csak annyit tudok mondani, hogy mindenki aki teheti nézze meg ezt a filmet, mert teljesen más élményt nyújt, mint bármelyik másik film. Remekül megkoreografált minden egyes kockája annak ellenére, hogy még magyar szemmel is nevetséges összegből készült.

8/10

Last Vegas [2013]

Hollywood nagy öregei is megkapták a maguk Hangover filmjét. Csak kicsit komótosabb kiadásban. Kevesebb poénnal, és egy kicsit több lelkizéssel.

Paddy, Billy, Archie és Sam gyerek koruk óta a legjobb barátok. A sokadik "X" után már mindnyájuknak családjuk van kivéve Billyt, aki amolyan örök agglegény, ám most ő is beadj a derekát és elvesz egy nála jócskán fiatalabb lányt. Ennek örömére a négy barát újra összejön Las Vegasba, hogy egy utolsó nagy legény búcsút csapjanak.

A film nem árul zsákbamacskát, azt kapjuk amire előzetesen is számíthattunk. Nosztalgiázás, koleszterines viccek, Vegas és minden ami vele jár. Ennek ellenére van, hogy ellaposodik a film,pedig igazán, hogy nem is mondható hosszúnak.

A filmet ami igazán megmenti az unalomtól az valójában a színészgárda. De Niro, Freeeman, Douglas, Kline. Szerintem többet nem is kell írnom, mindenki remek volt a maga szerepében.

Szerethető film lett a Last Vegas, egyszer megnézzük, nosztalgiázunk egy jót, majd elfelejtjük.

6/10